Magamról

Magamról

Üdvözöllek a honlapomon!

 

Reni vagyok, két igazi örökmozgó és mindig vidám, zsivány kisfiú anyukája. 2010-ben lettem édesanya és első kicsimnek köszönhetem, hogy belevágtam egy régóta dédelgetett álomba. Bár kéttannyelvű idegenforgalmi középiskola után a BGF-en, Marketing és TQM szakon diplomáztam, a fotózás mindig is szívem csücske volt. Ballagáskor kaptam meg az első drágább gépemet, melyet rengeteget használtam. Azóta persze már párat elfogyasztottam, de egész más egy profi géppel „kattogtatni”.

 

Hobbi szinten kicsi korom óta fotózgattam, de kisfiamnak köszönhetően úgy döntöttem, nagypapám nyomdokaiba lépek és komolyabban kezdek foglalkozni ezen művészeti ággal. Sok-sok évvel ezelőtt ő is csodás képeket alkotott különböző témákban, szeretem nézegetni őket. Mindig csodálkozva, ámuldozva figyelgetem más mai fotósok munkáit is, akik folyamatosan inspirálnak és ezt ezúton köszönöm nekik! Egyikük gyönyörű képeket készített a pár napos kisbabámról. Itthon, a családi fészek melegében, mert őszintén szólva nem mertem az akkori pár kilós, alig pár napos kis csöppséget autóba tenni és utazni vele egy műteremig. Az újszülött fotózások háznál történnek, mindent előre egyeztetünk.


A fotók elkészülte után jutottam azon döntésre, hogy én is belevágok és képeimmel megpróbálok ugyanolyan örömet szerezni másoknak, mint amit én érzek, akárhányszor nézegetem végig a pár napos babámról készült felvételeket, melyek szinte mindig könnyeket csalnak a szemembe. 2013-tól a Róbert Károly Magánkórház kizárólagos babafotósaként dolgoztam 2019 év végéig, én alakítottam ki a profi újszülött fotózást a kórházban. Több száz kis manó fotóit készíthettem el, mára már nagy tapasztalattal rendelkezem. Kimondottan az újszülött babák fotózására specializálódtam.

 

Az évek alatt portfólióm szülinapos, családi, kismama, karácsonyi és lifestyle fotókkal bővült.

 

 

 

Szülővé válni az élet egyik legcsodásabb ajándéka.

Az első órák, napok felejthetetlenek… Soha vissza nem térő pillanatok ezek, melyek pihe-puha képekbe zárva az évek folyamán sok-sok kellemes percet, időszakot hozhatnak vissza mosoly és könnycseppek közepette. Az újszülött kor mind a picinek, mind a szüleinek, családtagoknak egy nagyon meghitt és érzelem-gazdag időszak. Ilyenkor a picik rendszerint még egész nap alszanak ezért az első 14 nap a legalkalmasabb a babák fotózáshoz. Ilyenkor még könnyen mozgathatóak, könnyen különböző pózokba állíthatóak és bírják a „gyűrődést”.

Az időt megállítani sajnos nem tudom, de a fényképezőgépemmel igyekszem megörökíteni ezeket a kedves és meghitt pillanatokat kicsit másképp; különböző kellékekkel, hátterekkel, hogy az utómunkálatok során változatos, édes-kedves-gyengéd képeket tudjak alkotni, majd átadni a szülők és a kicsi számára egyaránt. Kosárkák, dézsák, plédek, szőrkém, plüssök, sapkák, babagubók, babahinták, apró kiegészítők és még sorolhatnám…

A képek természetes fényben is gyönyörűek, de ha nem elégségesek a fényviszonyok, akkor stúdióvilágítást használunk.